Elfsight Accessibility | Untitled Accessibility -->

Celebrális Parézis Világnap 2026.

Kedves Oldal Lakók!

Most folytatom a szeptember, és október hónapösszegzős posztomat a
Celebrális Parézis Világnapjával. 
Celebrális Parézis Világnapja 2026-ban volt Magyarországon először.Ez a Világnap egészen pontosan 2026 október hatodikán volt, ami azt jelenti, hogy pontosan egy hónapja. Tudom-tudom, hogy, akkor volt esedékes ez a poszt, de hát a sok teendő, nem várt események, pihenés közepén, csak most jutottam oda, hogy ezt a posztot elkészítsem…
[De mi is pontosan a CP. Celebrális Parézis?
• "Az Önnáló Léptekért Alapítvány szerint:
A Celebrális Parézis (CP) egy gyűjtőfogalom, amely az agy fejlődésében bekövetkező sérülés, vagy rendellenesség miatt kialakuló mozgászavarok csoportját jelöli. A CP nem egy betegség, hanem állapot. Nem fertőző, nem öröklődik, és jelenleg nem gyógyítható teljesmértékben. Megfelelő támogatással az érintett emberek teljes, és értékes életet élhetnek."]
• Mások, Házipatika.hu szerint:
["A cerebralis paresis (vagy rövidítve CP, illetve magyarul gyakran agyi bénulás vagy Little-kór) a fejlődő központi idegrendszert (az agyat) érintő, nem progresszív, azaz nem romló károsodás, amely elsősorban a mozgást, a testtartást és az izomtónust befolyásolja.
"Nem fertőző betegség, hanem a születés előtt, alatt vagy a gyermekkor első éveiben bekövetkezett agyi sérülés maradandó tünetegyüttese."]
Most, hogy a fogalmi részét tisztáztuk, és ha ismertek engem, vagy a Belső Tengert, akkor felmerülhet bennetek, hogy én is CP-s vagyok-e, vagy sem. Itt vissza szeretnék csekkolni két mondatrészre (CP) egy gyűjtőfogalom, amely az agy fejlődésében bekövetkező sérülés…. kialakuló mozgászavarok csoportját jelöli; a cerebralis paresis (vagy rövidítve CP a fejlődő központi idegrendszert (az agyat) érintő, nem progresszív, azaz nem romló károsodás, amely elsősorban a mozgást, a testtartást és az izomtónust befolyásolja." Mivel, hogy a központi idegrendszerem érintett, ezért is van, hogy spasztikus izomtónusom van; hogy a mozgásom, és az izomtónusom is érintettségem. DE!

Nem ez az alap diagnózisom állapotom, hanem a hydrocephalus, és az agyam nem bénult, csak sérült, és nem mind a négy végtagra kiterjedő érintettségről van szó, ezért azt mondanám (nem orvosként, szakértőként), hogy úgynevezett atipikus CP-m van.

Miért vállaltam el a világnapi nagyköveti felkérést és egyáltalán hogyan is éltem meg ezt az egészet?
Habár engem nem a diagnózisok befolyásolnak a céljaim elérésében, s a teljesebb élet kialakításában, de azoknak a hatásai viszont igen, mert pl. az izom feszesség, és az olykori vele való fájdalom, vagy az-az egyszerű tény, hogy minden mozdulatot meg kell tervezni tudatosan, mert alapból nem biztos, hogy az agyam könnyen ki tudja adni az adott agyterületnek az utasítást, hogy megtudjam csinálni azt az adott tevékenységet; az bizony befolyásolja az életemet, de az álmaim, és vágyaim elérését, önmagam megítélését, nem.
A fejlődés, a tanulás szeretete úgy gondolom alapjáraton is a szupererőm (s ezt nem nagyképűségből mondom).
S megmutatni azt másoknak, hogy nekünk másképpen épeknek, fogyatékkal élőknek, neurodivergenseknek hogyan működik az agyunk, hová tudunk jutni, mit tudunk elérni, hogyan tudunk szárnyalni, ha csak egy kis mentális támogatást, megértést, elfogadást kapunk mi, és a minket segítők a többségi társadalomtól azt szerintem érdemes. S habár ezt eddig is így vallottam. Hiszen erről is mesélek a Belső Tenger című könyvemben DE! Ennek a sokszínű állapotnak a színeit, és mélységeit az Önálló Léptekért Alapítvány mutatta meg számomra, úgy igazán, mert végre megértettem, hogy az ahogyan működik az agyam annak mi az úgynevezett, hozzávetőleges neve, mert minden más, társuló betegségnek, állapotnak volt neve, és ismertem őket, és, amiknek az elfogadásáról, velük együtt töltött mindennapok megéléséről… meséltem nektek a könyvemben.

S ha nincs az a bizonyos nagyköveti találkozó, amin a részleteket beszéltük át, akkor most ezt a tudást, ezeket az új ismereteket, elméleteket, és az agynak ezt a fajta bölcsességét nem tudhatnám magaménak. DE!
Nem ezt az egyetlen dolgot adta nekem ez a világnap, hanem a sorstársi közösség kibővítéséhez az "alapanyagot" új sortársi ismeretségeket Kata személyében, amik segítenek feltöltődni kicsit. Ezért (is) hálás vagyok!
2024-ben is voltam már világnapi eseményen, de amikor egy sorstársi közösség sétál az utcán a Boráros Tértől a Müpáig, mindenki a saját tempójában, a saját egyéniségével, akkor annak van egy úgynevezett "bája", mélysége.
Olyan volt, mint egy tüntetés, s ha belegondolunk, akkor az is volt, pontosabban egy kiállás, aminek az volt véleményem szerint az üzenete, hogy: Bár mindenki más, és más, más korlátai, és lehetőségei vannak… DE! Egyben véleményem szerint mindenki ugyanolyan, hogy mindenki vágyik az elfogadásra, a megértésre, a bizonyos értelembe vett láthatóságra, és arra, hogy a társadalom, a társai ne piros lámpát adjon neki, hanem minél több zöldet, hogy a saját eszközeivel, munícióival, vagy képességeivel, készségeivel, értékrendjével… minél többre vihesse az életben, hogy az életcélját elérhesse.

S mindegy hogy ő neki mennyi idő, támogatás, stb.… kell ehhez, az a lényeg, hogy íly módon hasznos legyen az életben, a legteljesebb életet tudja élni, miközben lehet, hogy még mindig ugyanolyan hátrányoshelyzetű, kiszolgáltatott ember az illető, de a zöld lámpák sokasága nagyobb motivációt ad számára a küzdéshez, mintha szinte csak piros lámpákat kapna.
DE! A világnapi sétának más üzenete is van. Ez így tudnám megnevezni:
Az életcél elérésének a sebesség-a megfelelés mértékéhez viszonyítva…
Mint mondtam mindenkinek más, és más, más korlátai, és lehetőségei vannak, és, így mindenkinek egyéni az, hogy ki hova képes elérni egy adott időben (tehát pl. nem minden húsz éves él párkapcsolatban… s természetesen nem mindenkinek ugyanaz az életcélja.

….
Erre a legjobb mottó, amit a mentorom mondott nekem: lassabban gyorsabb; ami pont azt kívánja szemléltetni, hogy: Sokszor túl sok mindent akarunk elérni rövid idő alatt, s nem hagyunk időt, hogy megérjünk rá, eljussunk odáig.
Ez sokszor velem is előfordul, akkor mindig erre a mondatra emlékeztetem magam, meg most már a CP világnapi sétára, és a hétköznapokban meg szintén az Önálló Léptekért Alapítvány zöldhullám kampányára, amin immár én is részt vettem; erről később szólok még. Az életcélok habzsolása jelenség talán, azért van, mert sok szempontból kicsiként olyanokat kellett megtanulnom, és megtapasztalnom, amiket mások általában, csak középkorúként, vagy csak régebben fiatalként tanulnak meg, tapasztalnak meg. Egy szó, mint száz: Sokszor kellett kicsiként felnőttként viselkednem.
Valamint azt, hogy többször megfújt a halál szele, ami megtanított arra, hogy bizonyos dolgokban nincsen késlekedés, mert a végén, ott fent, a menyországban, csak megbánod, hogy elhalasztottad!

Ez a tanítást, "bölcseletet", a világnapi sétát kívül, az Önálló Léptekért Alapítvány Zöldhullám nevű kampánya szemlélteti a legjobban a mindennapokban:
Hiába a motiváció, az elszántság, ha csupa piros lámpába botlunk, akkor elveszünk bennük, és kétségbeeshetünk, könnyen motiválatlanok lehetünk, és egy kiszolgáltatott "csődtömegnek" érezhetjük magunkat.

DE! Ez még nem minden, mert, miután a Boráros Tértől elsétál
tunk a Müpáig, utána jött csak a java az eseménynek, ugyanis…

#smartsupp-chat { bottom: 20px !important; right: 80px !important; z-index: 9998; } https://belso-tenger-rozi-igaz-tortenete.bespire.io